Család születik

Hajnali kettő felé járhatunk az időtlennek tűnő éjszakában. Az óra ritmusos ketyegése emlékeztet csupán az idő múlására.

Dolgozom éppen. Ügyeletes vagyok. A szülőszobàn csend van, pedig van egy vajúdó.  Az ajtó résnyire nyitva. Csendben figyelem őket. Bármikor elérhető vagyok, amikor szükségük van rám. Megtisztelő egy párt kísérni a családdá válás kiteljesedésében.

Nő és férfi. Leendő édesanya és édesapa. Leendő család.

A vajúdás nem csupán egy testi folyamat. Egy különleges, megfoghatatlan állapot ez, ahol a test és a lélek együttesen dolgozik. Olyan testi és lelki tapasztalás, amely magába sűrít sok-sok korábbi tapasztalatot az életünkből, létezésünkből:

A bizalmat, az elfogadást, a szeretetet. Mennyire szeretem, fogadom el magamat, mennyire bízok magamban, a testem működésében? Mennyire szerettek és fogadtak el engem a kapcsolataimban? Mennyire fogadom el a változást és bízok abban, hogy minden szépségével és nehézségével együtt valami új és izgalmas èletszakasz következik?

A vajúdás módosult tudatàllapotàbban ezek a tudatalatti érzések, tapasztalások aktívan jelen lehetnek. A szülés élményből mindhárom fél magával visz egy kis csomagot útravalóiul a további életébe.

Az összehúzódások egyre rendszeresebben és erősebben jönnek a kismamának. Nem kiabál, egyenletesen lélegzik, pedig remeg a teste a fájdalomtól és a fáradtságtól. Beszívja, majd lassan kifújja a levegőt. Csak a bordásfal fájának a recsegéséből hallom az elemi erőt, amivel szorítja azt.

A férje olyan gyengédséggel öleli őt át, tartja, amikor elgyengül a lába és halkan súgja a fülébe:

Nem ismerem a közös történetüket, de érzékelhető rajtuk a harmónia. A bizalom önmaguk és egymás felé és a vágy arra, hogy egy családdá váljanak.